Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdvözöljük a

Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda harkakötönyi telephelyének honlapján!

 

"Mert nagy vagy Te,

és csodadolgokat művelsz,

csak Te vagy Isten egyedül!"

Zsoltár 86:10.

 

 

              Harkakötöny Község Képviselőtestülete 2011 márciusában összehívta és tájékoztatta a szülőket és nevelőket, hogy a község anyagi helyzete és az egyre csökkenő gyermeklétszám sajnos nem teszi lehetővé, hogy az óvoda és iskola a megszokott formában működjenek tovább. Mivel bezárni semmiképpen nem akarták ezeket az intézményeket, két reálisnak tűnő alternatívát vázolt fel Brassó Imre Albert polgármester úr:

1. Társulunk valamely kiskunhalasi iskolához és a felső tagozat már 2011 szeptemberétől a gesztor intézménybe jár be, majd később az alsó tagozatra is ez a sors várt volna.

2. A Szeged-Csanádi Egyházmegyének adja át az óvoda és az iskola fenntartását az önkormányzat, mely továbbra is biztosítaná az intézmények zavartalan helyi működését.

Miután meghallgattuk Dr Molnár Róbert, a kübekházi polgármester és Huszka Zoltánné, a dóci iskola igazgatójának eddigi tapasztalatait az átszervezéssel és a püspöki hivatallal együttvégzett munkájukkal kapcsolatosan, a döntés gyors volt és egyhangú.                         

A jelenlévők szinte 100%-ban a második lehetőséget választották és ott helyben kitöltötték a beíratkozási nyilakozatot. Ez lehetővé tette, hogy bár új névvel és székhellyel, de itt helyben működve megszülessen a

SZENT ÁGOSTON KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

harkakötönyi telephelyének iskolája és óvodája.

 

2021. október

2021.10.11

 

Október hónap programjai

2021.10.11

 

December 12. munkanap

2020.12.09

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek

Állatok világnapja

2020.10.05

Október 5-én az állatok világnapja alkalmából kilátogattunk a Lencsés tanyára, ahol nagyon sokféle állattal találkozhattunk. Utána megvendégeltek bennünket a háziak és kipihentük a délutáni séta fáradalmait mielőtt hazaindutunk volna.

Köszönjük ezt a délutánt Edina néninek, Áronnak, Csengének, na és a pici Vendelnek!

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Fényképek: Állatok világnapja - látogatás a Lencsés tanyán | Hozzászólások: 0

A zene világnapja

2020.10.04

A zene világnapja alkalmából Vadai Henriettával énekeltünk és játszottunk együtt. Előkerült sok-sok hangszer is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Fényképek: A zene világnapja

Népmese világnapja

2020.10.04

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján megemlékeztünk a népmese világnapjáról. A szegedi Léghajó Színház művészei látogattak el hozzánk, akik zenés előadásukkal szereztek felejthetetlen pillanatokat tanulóinknak.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Fényképek: Népmese világnapja | Hozzászólások: 0

Tanévnyitó 2020.09.01.

2020.10.04

Szeptember 1-jén újra hagyományos tanrendben, de szigorú szabályok között megkezdődött a tanítás.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Fényképek: Tanévnyitó 2020.09.01.

Tanszercsomagosztás

2020.10.04

A RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” c. projekt keretében az 1-8. évfolyamos hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére tanszercsomagok kerültek kiosztásra, annak érdekében, hogy az érintettek a 2020/21-es tanévet már ezen eszközökkel tudják megkezdeni csökkentve a rászoruló családok terheit.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek

Előttünk álló feladatok

2020.06.14

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek

Június 2-tól nyit az iskola

2020.05.27

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek

Képgaléria

Dokumentumok

Dátum: 2019.09.12
Fénykép: 18
Mappák: 4

Óvoda

Dátum: 2019.01.17
Fénykép: 0
Mappák: 1

Iskola

Dátum: 2019.01.17
Fénykép: 565
Mappák: 4